Édesanya ütött el gyermekeket egy dégi iskola közelében

2024. december 18. 07:22

Az eset szándékosságát a rendőrség egyelőre cáfolja.

2024. december 18. 07:22
null

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Egy 48 éves édesanya a dégi általános iskola közelében balesetet okozott, amikor autójával elsodort három gyermeket. A Dél-Fejér vármegyei településen gyorsan elterjedt a hír, miszerint az asszony szándékosan hajtott az iskolásokra, mert a gyermekét állítólagos bántalmazók zaklatták az intézményben. A szóbeszéd szerint az anyuka többszöri segítségkérés után döntött az elkeseredett lépés mellett, miután állítólag süket fülekre talált – írta meg a FEOL.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében így fogalmazott:

December 9-én 15 óra körül közlekedett egy nő autóval Dégen, a Köztársaság utcában. Nem tartott megfelelő oldaltávolságot az útpadkán sétáló 3 gyerektől. Egyikük lábfején áthajtott, a visszapillantó tükörrel pedig egy másik gyermek könyökének ütközött. Mindketten könnyebben megsérültek.”

A rendőrségi nyilatkozat alapján szándékosságra utaló bizonyíték nem merült fel. A sofőrt azonban közúti veszélyeztetés gyanújával hallgatták ki, vezetői engedélyét pedig elvették.

A dégi eset ráirányítja a figyelmet az iskolai bántalmazásokkal kapcsolatos problémákra, amelyek Fejér vármegyében különösen súlyosnak bizonyulnak. Az elmúlt időszakban több gyermek vált zaklatás áldozatává, és az ilyen esetek olykor tragédiával végződnek.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SigSauer
2024. december 22. 08:46
Simán el tudom képzelni, hogy a helyi cigány kölykök zaklatták a gyerekét és végső elkeseredésében csinálta, mert senki nemn tett semmit, csak ahogy szokták, amikor cigó a delikvens. Megvannak nekünk is a saját "iszlám radikálisaink", közben a németeket hülyézzük... Mi is a különbség? A TV-ket sem véletlenül köttetük ki már évek óta... a most végre szélesebb nyilvánosságot kapott pedo-buzi központ, a ReTekKLub olyan szinten fosta tele 2 általános végzett, tehetségtelen, ostoba putriszökevényekkel a képernyőt, nyomták a szarabbnál, szarabb dalaikat, tolták korábban MSZP, most éppen Fidesz segget nyaló analfabéta valóságshowját, ültették be ezeket zsűritagnak, stb. hogy csak hányingert kaptunk.... Mi lett a végeredmény? Vérszemet kaptak, minden lehet nekik, úgy érzik. A cigányok rasszistábbak ma bárkinél, BLM szinten vannak. Nem tudom, feltűnt-e valakinek... Ez van, nem is lesz változás mostanában, kell a szavazat... a Tisza(r) is tett róla, hogy tovább "osszuk nekik a krumplit". ...
varga-judit
2024. december 22. 07:52
Máris Magdiburgot csinyált belőlünk Prüsszel! Bisztosan migráncs vót!
Cipollina
2024. december 18. 13:44
A FEOL fb oldalán volt tegnap komment, a gyerekek egyik osztálytársának anyukájától. Azt írta, hogy az elmebeteg nőci saját maga okozta a lányának a sérülést, amit aztán ezekre az (elütött) gyerekekre fogott. facebook /feol dot hu/ "Anikó Baricz - Kalauz Kedves Feol.hu ilyen hülyén lehozni egy cikket.. Az a 48 éves anyuka ártott saját lányának csak épp az osztálytársakra lett fogva. A kert ajtot rácsapta saját lánya kezére és az osztálytársakra fogta rá. Azért álljon már meg a menet orvosi eset a nö akkor nee a gyerekekre háritsuk már a dolgokat. Az én fiam is abba az osztályba jár az eset óta szülöi kisérettel mennek jönnek az iskolábol mert rettegnek,h hátha ök lesznek a következő áldozatok."
jóember
2024. december 18. 10:13
Talány ez a hír, de a kurucon sem írnak semmit róla.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!